A hagyományosan „férfibetegségnek” tekintett koszorúér-betegség az európai nôk vezetô haláloka. Emellett gyakran vezet elhúzódó, súlyos megbetegedéshez és rokkantsághoz is.

A krónikus betegség költséges az egyénnek és a társadalomnak is. Például az Egyesült Király-ságban a kórházi felvételek és családorvosi hívások leggyakoribb oka az idôs nôk koszorú-ér-megbetegedése. Ugyanakkor tanulmányok adatai szerint, szívbetegséget felvetô panaszok esetén csak fele annyi nô kerül kardiológiai ki-vizsgálásra, mint férfi. A kutatások nagyobb részét eddig férfiakon végezték. Ennek követ-keztében hiányoznak az olyan adatok, amelyek jelezhetnék, hogy a megelôzés és a kezelés mennyiben tér el a nôk esetében. Ezen eltérô minták óriási befolyással bírnak a gazdaságra és a közegészségügyre.

Jelentôsebb kockázati tényezôk

Koleszterin

Bizonyítékok halmaza hozza szoros ok-okozati összefüggésbe – nôk és férfiak körében egya-ránt – a vér koleszterinszintjét és a koszorúér-betegséget. A nôknél a koszorúér-betegség okozta halálozás második legmegbízhatóbb elôjelének a viszonylag alacsony HDL – koleszterinszintet tekintik. A nôk koleszterinszintje körülbelül 50 éves korukig általában alacsonyabb, mint a férfiaké.

A klimax után azonban a HDL, a „jó koleszterin” szintje lecsökken, és az LDL, a „káros koleszterin” megnô.

Dohányzás

A dohányzás az adatok szerint az elkerülhetô halálozások felénél kiváltó okként szerepel, mely eseteknek ismét fele koszorúér-megbetegedés-re vezethetô vissza. Azok a nôk, akik több mint 40 szál cigarettát szívnak el naponta, hússzoro-san vannak kitéve a koszorúér-betegség koc-kázatának. Még a mérsékelten dohányzók is, akik napi 1-4 szál cigarettát szívnak csupán, kétszeres kockázatot vállalnak a nemdohány-zókkal szemben! Azok, akik felhagynak a do-hányzással, két éven belül negyedére csökkent-hetik a koszorúér-betegség miatti halálozás kockázatát.

Magas vérnyomás (hypertonia)

A nôknél szoros kapcsolat van a magas vérnyo-más és a koszorúér-betegség kialakulása kö-zött. A súlyosan magas vérnyomás mellett a gyógyszeres kezelés jelentôsége jól ismert. Az enyhe illetve kevésbé súlyos hypertonia kezelésének hosszú távú eredményei nôk ese-tében – klinikai vizsgálatok hiányában – még nem megalapozottak.

Elhízás

Számos nagyszabású tanulmány készült azzal a céllal, hogy bemutassa az elhízás és koszorúér-betegség közötti kapcsolatot nôk és férfiak ese-tében egyaránt. A legjelentôsebb (a „Nurses’ Health Study”) több mint 120 000 középkorú asszony részvételével kimutatta, hogy a koszo-rúér-betegség rizikója 2-3-szor magasabb volt a túlsúlyosak között, beleértve azokat is, akik-nek testsúlya csak mérsékelten lépte túl az ideálisat.

A testmozgás hiánya

Széleskörûen alátámasztott az a nézet, misze-rint a testmozgás hiánya és a koszorúér-beteg-ség elôfordulásának növekedése között szoros kapcsolat áll fenn. A testmozgás éppen olyan hasznos a mértéktartóan sportolók számára, mint azoknak, akik állóképességük határáig edzenek. A testgyakorlás – egyéb jótékony hatásai mellett – csökkenti a koleszterinszintet, magas vérnyo-mást, elhízást.

Hormonális változások

A klimax elôtt álló nôknek nagy valószínûséggel alacsonyabb a vérnyomásuk és a koleszterin-szintjük, mint az ugyanabban a korban lévô férfiaké. A középkorú nôknél a koszorúér-betegség gyakorisága drámaian megnô, és egyre több bizonyítékunk van arra, hogy ehhez a meno-pausával kapcsolatos hormonális változások járulnak hozzá.

Fogamzásgátló tabletták. A koszorúér-betegség kockázata növekszik azok között a fôleg do-hányos nôk között, akik magas hormontartalmú fogamzásgátló tablettákat szedtek, olyanokat melyeket ma már rendszerint nem írnak fel az orvosok. A ma használatos, alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tablettákról készített visszatekintô tanulmányok eredményei azt su-gallják, hogy a jelenleg 50-es éveikben járó hölgyek számára a tabletták kevés vagy semmilyen veszélyt sem jelentenek, illetve néhány tanulmány szerint még pozitív hatásuk is van.

Cukorbetegség

Ez a rendellenesség elég erôteljes rizikófaktort képvisel a nôknél és férfiaknál egyaránt. A cukorbeteg nôk halálozási rátája 3-7-szer magasabb, mint a nem cukorbeteg nôké.

Egyéb tényezôk

Stressz. A pszichoszociális környezet és az egyén stressztûrô képessége úgy tûnik, szintén hatással van a koszorúér-betegség kialakulásá-ra. A kutatások szerint a rossz anyagi körülmé-nyek között élô, alulfizetett és fárasztó munkát végzô nôk illetve háztartásbeli nôtársaik, ugyan-olyan valószínûséggel szenvednek a stressz-hatásoktól, ha nem jobban, mint azok, akik céltudatosan építik karrierjüket. Társadalmi-gazdasági tényezôk. Tanulmányok kimutatták, hogy azok a nôk (és egyébként azok a férfiak is), akik alacsonyabb társadalmi-gazdasági csoportokhoz tartoznak, sokkal nagyobb mértékben vannak kiszolgáltatva a kockázati tényezôknek.

Ajánlások

Az életmódváltozások és a kockázati tényezôk ellenôrzését szolgáló orvosi kezelés ösztönzése, továbbá a kutatási prioritások támogatása sok-kal eredményesebb lesz, ha az erôfeszítések összhangba kerülnek. A tagországok ebben az esetben megoszthatják a szakértelmet és jobban eloszthatják erôforrásaikat az alábbi célok elérése érdekében.

· Határidôvel ellátott, elérhetô célokat kitûzni a koszorúér-betegség csökkentésére.

· Ösztönözni az egészségesebb életmódot.

· Csökkenteni a dohányzást, fôként a fiatal nôk körében.

· Felhívni a nôk figyelmét az egészséges táp- lálkozásra és az elhízás veszélyeire.

· Bátorítani a rendszeres testmozgást egészen fiatal kortól kezdve. · Buzdítani az egészségügyi dolgozókat arra, hogy szorgalmazzanak egy hatásos megelô- zési stratégiát
– a koleszterinszint és cukorbetegség meg- felelô szûrésével
– a klimaxhoz közeledô nôk felvilágosításá- val a hormonterápia lehetôségeirôl.

· Felhívni az egészségügy dolgozóinak figyel- mét arra, hogy ismerjék fel és kezeljék a ko- szorúér-betegség korai jeleit nôknél éppolyan intenzitással, mint ahogyan azt a férfiaknál teszik.

· Ösztönözni a nôk körében elôforduló koszorú- ér-betegség kutatását.

· A nôk életmódváltása, a kockázati tényezôk visszaszorítása sokkal eredményesebb lesz, ha összehangolt erôfeszítésként valósítják meg az Európai Unió szintjén.
Previous Home Next

Leave a Comment

I accept the Privacy Policy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.